hogy ide pötyögtem utoljára.

visszaolvastam, az elejét. hullot a könnyem. 

felébredt az a régi érzés, ami már aludni készült, és aminek talán aludni is kell. 

gyönyörű, csodálatos férfi, ebben az első megérzés nem tévedett. abban sem, hogy túl szép, hogy igaz legyen, hogy valóban az enyém lehet. 

és lassan itt a Karácsony, a Könny ízű sütemények ünnepe. a sütik pedig idén is könnyízűek lesznek, így alakult.. talán ez is amolyan önbeteljesítő jóslat lehetett, ha azt mondtam volna, a Karácsony a remény ünnepe, akkor lehet, hogy még élne bennem a remény. Már csak azért is, mert ha azt írtam volna, bizonyára azért írtam volna, mert még lett volna bennem. de, már akkor is talán csak fájdalom-víz volt. 

nem azért alakult ki ez a helyzet, mert nem szeretem. csak kitudja miért, így kellett legyen, talán. bár talán nem kellett volna, de véletlenek még mindíg nincsenek. döntés volt. sok döntés. elsősorban az Ő döntései. Ő döntött úgy, hogy becsap, hazudik, Ő döntötte el, hogy nem vagyok elég neki, hogy más -is- kell.

én szeretem. szerettem? mikor jut el az ember a második, a plussz egy "t"-ig?