igen, van az úgy, hogy valami egyszerűen csak gyönyörű.
az ilyen művészi lelkületű -vagy nevezzük szimplán elvontnak- személyek egyébként is leginkább beleszeretve vásárolnak (tudod, egybe beleszeretsz és lehet, hogy még százat végignézel, de azt az egyet veszed meg úgyis végül).. és képesek hosszú hosszú hosszú időn keresztül várni egy másoknak közönséges apróságra vagy tárgyra..
és ez tényleg olyan egy kicsit mint a szerelem. mert meglátod, és aztán egész nap eszedbe jut, folyton. időnként elmész újra-újra megnézni.. pedig nem is tudnád megfogalmazni, mi teszi olyan különlegessé. ha pedig meg is vetted csak gyönyörködsz benne, pedig lehet, hogy csak egy csizma. vagy épp egy bugyi, vagy zokni. és ha már a tied, folyton félted.. elkopik, eltörik, baja lesz, elhagyod..
és ha tönkremegy, vagy kinövöd, vagy egyszerűen csak nemtalálod hirtelen, akkor kétségbeesel, majd szomorú leszel, és tudod, hogy ugyan vehetsz majd másikat, valamilyet, de az már nem lesz ugyanolyan..
én a napokban kaptam egy gyönyörű, csodálatos karláncot. mármint, amúgyis van sok karláncom, és mindet nagyon szeretem, és mindet gyönyörűnek találom, (ezért is hordom őket többekközt) másrészt azonban, ez a mostani valami különlegesen szép.. benne van az a szikra.. ami miatt ha nem az enyém volna mindíg vágynék rá. így meg időnként előveszem és csak nézegetem- sajnos még hordani nem tudom-, gyönyörködöm benne. azt hiszem nem láttam még olyan karláncot ami ennyire elvarázsolt volna. pedig másnak, biztosan csak szimplán szép lenne.. nekem viszont a legszebb, és annyira illik hozzám, annyira az én ízlésem, és cakkumpakk annyira az ENYÉM..
és mindez a csodálat független attól, hogy kitől kaptam, csak önmagáért is szeretem. és ha még hozzáteszem azt is, hogy attól kaptam, akit én mindennél jobban... ...akkoraztán.. hűű, meg haaaa...
