lolliblog

van a világűrben egy kisszoba, ahol a bánat súlytalan

.. bezárkóznék. önmagamba. vagy a kezei közé. igazából a szívébe. ha nem volna foglalt. és mindegy is, hogy kinek, mindegy, hogy a régmúlt szerelemnek vagy a hőn csodált műnőknek-férfiaknak. mindegy, de nem neked. bocsánat. bocsánat, hogy megint pofánbaszlak az igazsággal kedves én. bezárkóznék. ha ő belé nem lehet, hát önmagamba.

lehet hogy fáj nekem hallani az igazságot. mármint, az biztos, hogy fáj hallani, de lehet, hogy ez valóban az igazság? beteges vagyok? és szánalmas...? és nem érek semmit..? és mindenki jobb nálam..? ő mondta, hát elhiszem, de nem szép, nagyon nem szép ilyet mondani, még ha így van sem. ma éjjel semmi sem olyan, mint amikor olyan, amilyen... tudom, hogy nincs ő messze, de nincsen közel sem. nincsen is talán, néha tényleg azt érzem, hogy nekem ő nincsen. csak szeretném, hogy legyen. vagyis inkább én nem vagyok neki, számára egyszerűen nemlézetem. így egybe, szóköz nélkül.. ha menekülnél de nincs hova.. ez az otthontalanság otthona.. valamikor volt még ő és én is voltam neki. valamikor egy kicsit nem szánalmasnak és betegesnek látott. valamikor amikor ő nyújtotta remegve felém a kezét és talán látott bennem egy kicsi valamit, talán egy pici reményt, bármire, ha csak egy jó üzletre vagy egy kellemes tíz percre is.. és most ha rámnéz? rám sem néz. rámnéz? átnéz. emlékszem mikor először feltűnt ez. rég volt, még csak hetek teltek el az első találkozás után. a villamoson áltunk. ott elég sokszor álltunk. de akkor tűnt fel elősször. odaléptem és hozzábújtam. átöleltem. egy időután ő is engem, bár talán nem is ölelés volt, csak a karját tette át a vállam fölött. majd a tekintetét elfordította. nem fúrta a nyakamba az arcát. nem nyomta az ajkait a homlokomra.. nem simította az enyémhez az arcát. állt egyenes háttal, felszegett fejjel, semmit mondó tekintettel nézett távolba vesző tekintettel,. máshol járt, hogy hol nem tudom vagy nem is akarom tudni.. sétá a Hold a háztetőn, zsinóron húzza magaután a szivem..

nem tudok már mit. kérdezni? mondani? remélni? azt sem tudom, mit nem tudok. sírtam. a tegnapból át sírtam magam a mába. eltelt egy év megint. másnak még nem, másnak még csak napok, de nekem kerek évfordulót ül ma a Hold, éppen egy hasonló napon születtem. ajándékot kaptam tegnap, gyönyörű ajándékot, és csodáltam gyönyörködtem. de olyan szép az üveggömb fénye, amilyen könnyen eltörik. varázsos ajándék sokszor elhiteti velünk, hogy ami nincs mégis van, és a nemlehet talán mégiscsak lehet. aztán egy szó egy tett egy mondat rádöbbent, hogy az ajándék varázsos. de más nem az. ő nem az, te nem vagy az de főleg TI nem vagytok már azok, ha valaha voltatok is.

mért van az ünnepekben mindig valami melankólikus szürke árnyalat? nem is szükre, talán sötétlila inkább..

Láttam Liliomlánynál és tetszik a dolog, úgyis szeretek ajándékozni!

A szabályokról:
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amit én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik. (Csak ebben az esetben jár az ajándék tőlem!)

A szabályokról:
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amit én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik. (Csak ebben az esetben jár az ajándék tőlem!)

megírod az emailt, majd a küldés gombra tolod az egeret. gondolkodsz, küldjem, neküldjem. egy dühben -fájdalomban tocsogó email.. nincs értelme.. de tudnia kell.. bár úgysem érdekli.. de legalább tudná.. de .. a végén nem küldöd el. mert arra több érved van. mert nem is akarod elküldeni, mert nem akarod bántani, csak szeretnéd, ha tudná, hogy bántott, és fáj, és vígaszra szorulsz és biztonságra. és szeretetre.

nem küldöd el, mert félsz, hogy azzal végetérne. félsz, hogy a válasszal is csak bántana. vagy ami még rosszabb, nem válaszolna..

így, csak elmented, hogyha mégis úgyéreznéd, hogy el kell küldened, megtehesd. de a szíved mélyén tudod, hogy az a levél örökre piszkozat marad.

és lejátszódik benned az összes milenneha. mi lenne ha elovlasná és mégis kedvesen válaszolna..mi lenne ha megértené a dühödet, a fájdalmadat, ha a támadásodra nem támadna vissza. mi lenne ha mégis bizonyítani tudná, amit el akarsz hinni, de sehogysem tudsz, mert a körülmények nem engedik.. persze ha ezt kérnéd, a fejedhez vágná, hogy nem tartozik semmiféle bizonygatással neked. igaza lenne, neked nem. de önmagának igen, ha már elszúrta ismét a bizalmat, rendbe hozhatná.
mi lenne ha elolvasná, és annyira megharagudna, hogy soha nem békülne meg.. hazajönne este és összepakolna, azt mondaná, most elmegyek, égveled, veletek. mi lenne ha nem csak mondaná, meg is tenné? mi lenne ha többet nem látnád, azért mert elküldted az emailt, azért mert ismét nem bíztál benne, azért, mert ismét okot adott, hogy ne bízz.. vajon egész életében téged hibáztatna érte? vagy egyszer felhívna, hogy neharagudj, hogy ő sem hinne a helyedben? mi lenne, ha túl kéne élned azt, hogy elhagyott? megtennéd? vagy a könnyebb út..? és az könnyebb? és ott lenne a sírodnál? vagy gyűlölne, mert nem fer amit csináltál?
és mi lenne, ha elolvasná és úgy csinálna, mintha nem is olvasta volna? azt hinnéd, hogy nem is ért meg? és igazad lenne.. és ... melyik fájna jobban...?
...

és csak kérdések vannak, válaszok nincsenek. csak állítások vannak, alátámasztások nincsenek. csak bizalom kellene, de bizonyítékok nincsenek.. ha csak egyszer veszett volna el a bizalom.. de százszor elveszet..

"Sose haragudj meg arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki sem rossz,
Hidd el jók az emberek,
Valakiért mindenki harcol,
Valakit mindenki szeret.. " Victor Hugo

ahhoz hogy rendet rakj?

a magamfajta káosz-emberek nemigen tesznek rendet. sem maguk körül, sem az agyukban, sem a lelkükben, sem sehol, és nem is tervezgetik de ha igen, akkor arra nyomós okuk van. az ilyen emberek nem pakolásznak, csakúgy, hogy valami a helyén legyen. azonban mindíg mindent megtalálnak, pont ott ahol hagyták őket, feltéve, ha a többiek sem nyúlnak hozzá.

de mégis van az az indok, ami miatt a magamfajta is rendettesz időnként (jegyezném itt meg, hogy igencsak hosszú időnként..)
ez az ok pedig nem más, mint ha feldühítenek, kiborítanak. valamiért ha maximumra felmérgelnek, és máshogy nem töltöm ki, akkor pakolni kezdek és haragelmúlásig vagy végkimerülésig pakolok és pakolok. persze sem közben, sem utána nem mondaná meg senki a világon, hogy ott valaki éppen rendet tesz/tett, de az nem azért van, mert nem az a cél, hanem azért mert a magamfajta képtelen igazi rendet tenni. csupán új rendszert visz a káoszába, amit igazából ismét csak ő ért. több oka is van, hogy a rendrakás végeredménye sehogysem rend.. például az, hogy sosincs vége.. rendszerbe teszed, hogy majd összerendezgeted, ezeket még kiválogatod, azoknak még helyet kell csinálni.. és így tovább. azután ha ez megvan helyet keresel az egyik kupacnak amit direkt ahhoz gyüjtöttél ki, viszont akkor találsz valami nem oda illőt, vagy eszedbe jut egy jobb rendszerezés.. szóval a végén csak kupacok vannak mindenütt, amivel nem tudsz mit kezdeni továbbra sem.
vagy ott van a mindíg kevés hely- dolog. mivel a káoszozók gyüjtögetők is, nem létezik akkora hely ami elég volna a sok cifet-cafat jegyzetkének, papírkának, emléknek, kütyünek, meg vicikvacaknak, amik természetesen kidobhatatlan kincsek, vagy még kellenek valamire. ha több a hely, több dolgot tartassz meg.. és így tovább, pedig nem is direkt. ha mégis szelektálsz, többzsáknyi szemetet dobsz ki, és a szobán meg sem látszik, hogy akár egy valamitől is megváltál volna. nem odavissza valahogy ez a dolog.
ezenkívül még ott van az is, hogy aki káosz-ember, az képtelen renden kiigazodni, vagy éppen megtartani azt.. és még számos- számos oka van..

szóval gyakorlati haszna nincs a dolognak, de mégis időről időre megtörténik, hogy a káoszosok is rendet tesznek. de ha ez bekövetkezik, Ti, többiek, ébredjetek rá, hogy ennek nem örülni kell. itt bizony a háttérben valami nagyon-nagyon nagy baj van!

..a fontos.. de önmagában kevés.

na azt persze nem mondom, hogy meglepődtem, de azért csalódott vagyok az új nagy terveknek - vagy inkább azok kudarcának köszönhetően. persze nem hittem igazán, hogy mostmáraztán minden pikk pakk rendbejön majd, de úgylátszik kár volt remélnem, hogyha szerelem nem is lesz, azért végre nálunk is divatbajön a hűséges-törődő-őszinte vagyok dolog. na nem, nem jön divatba. viszont az "ugyanaz a hazug maradok mint voltam" dolog annál inkább..

a kapcsolat meg visszacsúszni látszik az inkább nem is mondok semmit már kategóriába.

pedig komolyan mondom örültem, és komolyan még annak az esélye is felcsillanni látszott, hogy a kK (lásd még: könnyes Karácsony) ezúttal maximum mkK (meghatottságtól könnyes Karácsony) lesz.

persze egy másik szemszögből ismét én vagyok a rossz gonosz és bizalmatlan, amiért nem vagyok teljesen hülye hiszek el mindent.

de nem potyognak már emiatt a könnyeim, maximum megjelennek és eltűnnek, és újra megjelennek, majd lenyelem őket a görcsbe rándult torkomon, de nem számít, a szívem úgy is erősebben szorít. főleg ha arra gondolok, milyen szép is volna most ropiból orrszarvú fogat csinál, nevetni, összebújni, belenyomni az arcomat a mellkasába és odamondani a szeretleket, na persze úgy, hogy ne hallja a pulcsijától, és visszakérdezzen, persze csak azért úgy, hogy elmondhassam mégegyszer..

de valószínűleg vissza sem kérdezne már.

igen, van az úgy, hogy valami egyszerűen csak gyönyörű.

az ilyen művészi lelkületű -vagy nevezzük szimplán elvontnak- személyek egyébként is leginkább beleszeretve vásárolnak (tudod, egybe beleszeretsz és lehet, hogy még százat végignézel, de azt az egyet veszed meg úgyis végül).. és képesek hosszú hosszú hosszú időn keresztül várni egy másoknak közönséges apróságra vagy tárgyra..
és ez tényleg olyan egy kicsit mint a szerelem. mert meglátod, és aztán egész nap eszedbe jut, folyton. időnként elmész újra-újra megnézni.. pedig nem is tudnád megfogalmazni, mi teszi olyan különlegessé. ha pedig meg is vetted csak gyönyörködsz benne, pedig lehet, hogy csak egy csizma. vagy épp egy bugyi, vagy zokni. és ha már a tied, folyton félted.. elkopik, eltörik, baja lesz, elhagyod..
és ha tönkremegy, vagy kinövöd, vagy egyszerűen csak nemtalálod hirtelen, akkor kétségbeesel, majd szomorú leszel, és tudod, hogy ugyan vehetsz majd másikat, valamilyet, de az már nem lesz ugyanolyan..

én a napokban kaptam egy gyönyörű, csodálatos karláncot. mármint, amúgyis van sok karláncom, és mindet nagyon szeretem, és mindet gyönyörűnek találom, (ezért is hordom őket többekközt) másrészt azonban, ez a mostani valami különlegesen szép.. benne van az a szikra.. ami miatt ha nem az enyém volna mindíg vágynék rá. így meg időnként előveszem és csak nézegetem- sajnos még hordani nem tudom-, gyönyörködöm benne. azt hiszem nem láttam még olyan karláncot ami ennyire elvarázsolt volna. pedig másnak, biztosan csak szimplán szép lenne.. nekem viszont a legszebb, és annyira illik hozzám, annyira az én ízlésem, és cakkumpakk annyira az ENYÉM..

és mindez a csodálat független attól, hogy kitől kaptam, csak önmagáért is szeretem. és ha még hozzáteszem azt is, hogy attól kaptam, akit én mindennél jobban... ...akkoraztán.. hűű, meg haaaa... 

Talán nincsen véletlen. Te is itt vagy mellettem.. pedig milyen messze voltál egyszer rég..
Talán megvan írva fent, hogy majd mi ketten itt lent, megértjük egymást egyszer még..

..rendben, kicsit kijöttem a gyakorlatból és elfelejtettem, hogy ha túllépem az időkorlátot anélkül, hogy jelezném, hogy még mindíg írok, akkor kiléptet... úgyhogy egy szép hosszadalmas bejegyzésnek mondtam búcsút az imént, arról már nem is ejtve szót, hogy az elejére mégcsak nem is emlékszem.

(egyébként zárójelesen megjegyzem, hogy hiányzott a blogol, bár a blogspotot is megszerettem. de azért a blogol valahogy "az enyém". a blogkinézetemre viszont ráfér majd egy renoválás. egyrészt azért mert ahogy nézem az utolsó változtatásokat egy kicsit elkapkodtam és így eléggé torz lett a dolog, másrészt azért, mert ismét változtam annyit, hogy ránkfér (rá és rám) egy arculatcsere. )

szóval lényegében arról írkáltam, hogy tegnap a K.O.-ból káosz lett. ami egyébként már jelentős javulás, ha nem is tűnik első olvasatra annak.
hogy tegnap végre beszéltünk. mint felnőtt a felnőttel. na jó, ez sem igaz, mert azért is megy tönkre a legtöbb kapcsolat mert nem megfelelő vagy nem elég a kommunikáció. a mi kapcsolatunk is majdnem belehalt ebbe, még most is az intenzíven van szegény. de végre úgy beszéltünk, ahogy már nagyon régen is kellett volna, és még össze sem vesztünk. sok minden olyasmi is elkőrekült, sok olyan választ is kaptam amire egy éve -vagy még több- vártam már. és láss csodát, kaptam választ és elfogadtam, és megbocsájtottam. na azért nem mindent még nem vagyok terézanya, de azért 1-2 dolgot.

hogy lesz e tényleg érdemi változás? jó volna. de nem pikk-pakk az biztos. egy kapcsolat az rendszer. egy rendszert pedig csak lépésről lépésre, szépen fokozatosan lehet megváltoztatni. és rengeteg minden kell hozzá.. például szeretet, megértés, türelem, nyugalom, teljes és abszolút őszinteség, nyíltság, bizalom, remény, erő, szex szex és mégtöbb szex, kitartás, és együtt töltött értékes idő. na meg nagy beszélgetések..

nem tudom, hogy igaz lesz e. hiszen idő volt, el is telt jó sok idáig is. változás nélkül. pedig a tegnap megbeszélt dolgok nagyrészéről már korábban is beszéltünk. de azért szeretném, ha most lenne eredménye, tényleg. én is igyekszem betartani a dolgokat, azután pedig majd meglátjuk.
igazából már annak is nagyon örülnék ha a szülinap-karácsony-újév jól telne. igen. még csak nem is kérem, hogy felhőtlenül, elég, ha jól. de akkor nagy betűs jól. így ni: JÓL.

hogy ide pötyögtem utoljára.

visszaolvastam, az elejét. hullot a könnyem. 

felébredt az a régi érzés, ami már aludni készült, és aminek talán aludni is kell. 

gyönyörű, csodálatos férfi, ebben az első megérzés nem tévedett. abban sem, hogy túl szép, hogy igaz legyen, hogy valóban az enyém lehet. 

és lassan itt a Karácsony, a Könny ízű sütemények ünnepe. a sütik pedig idén is könnyízűek lesznek, így alakult.. talán ez is amolyan önbeteljesítő jóslat lehetett, ha azt mondtam volna, a Karácsony a remény ünnepe, akkor lehet, hogy még élne bennem a remény. Már csak azért is, mert ha azt írtam volna, bizonyára azért írtam volna, mert még lett volna bennem. de, már akkor is talán csak fájdalom-víz volt. 

nem azért alakult ki ez a helyzet, mert nem szeretem. csak kitudja miért, így kellett legyen, talán. bár talán nem kellett volna, de véletlenek még mindíg nincsenek. döntés volt. sok döntés. elsősorban az Ő döntései. Ő döntött úgy, hogy becsap, hazudik, Ő döntötte el, hogy nem vagyok elég neki, hogy más -is- kell.

én szeretem. szerettem? mikor jut el az ember a második, a plussz egy "t"-ig?